Farmakogenomika avagy a gyógyszerek szervezetünkre gyakorolt hatásainak a vizsgálata

A Farmakogenomika avagy a gyógyszerek vizsgálata

Valószínűleg amikor először halljuk azt a szót, hogy farmakogenomika nem feltétlen tudjuk azonnal, hogy egészen pontosan mit is takar ez a tudományág. Bevallom őszintén először még nekem is viszonylag homályos volt, hogy pontosan mit is jelenthet ez az egész fogalom, illetve tudományág, mígnem alaposabban utána nem néztem annak, hogy pontosan mivel is foglalkozik az adott szakterület. Így tudtam meg, hogy bizony a farmakoegnomika a különféle gyógyszerek szervezetünkre gyakorolt hatásait vizsgálják tüzetesebben. Akik ezen a szakterületen dolgoznak, azon kísérleteznek, hogy egy adott gyógyszer milyen hatást, illetve mellékhatást válthat ki egy adott emberből. Vizsgálják azt, hogy például mitől történhet meg az, hogy ugyanaz a gyógyszer az egyik pácienset nagyon hamar meggyógyítja minden mellékhatás nélkül, míg a másik pácienst pedig nagyon megviseli a szedése, esetlegesen ijesztő mellékhatásokat is kiválthat az adott gyógyszer. Maga a farmakogenomika véleményem szerint egy szörnyen izgalmas szakterület, mely ezernyi rejtéllyel és kutatással jár, de az eredmény abszolút megéri, hiszen e kutatások alapján tudják letesztelni és úgymond „életbe léptetni” a gyógyszereket.

Hogyan is működik a farmakoegnomika?

Alapvetően az adott tudomány azt vizsgálja, mint már a fentiekben is említettem, hogy egyes gyógyszerek és azoknak bizonyos összetevői milyen jellegű hatást váltanak ki az emberi szervezetből. Érdemes tudni abban az esetben amennyiben erről a szakterületről beszélünk, hogy az anyagcsere folyamán a szervezet bizony átalakít bizonyos enzimek segítségével minden egyes táplálékot, vitamint és gyógyszert, amit elfogyasztunk az étkezéseink során. Előfordulhat bizony, hogy néhány esetben egy alapvetően jól funkcionáló gyógyszert valami miatt a szervezetünk lebontás közben abszolút inaktívvá tesz, vagy csak csupán csökkenti a szer aktivitását és máris nem olyan hatást vált ki belőlünk, mint az a nagy könyvben meg van írva. Sőt bizonyos esetekben a szervezetünk egészen irreálisan reagál rá és furcsa mellékhatások keletkezhetnek. Magának egy gyógyszernek az a feladata, hogy egészen addig aktív maradjon a szervezetünkbe ameddig csak lehetséges és ki nem fejti a gyógyító hatását, amennyiben ezt a funkciót nem tudja betölteni abszolút inaktívvá, válhat és semmi értelme nincsen a használatának. A farmakoegnomika pontosan ezt vizsgálja, hogy miért lehetséges az, hogy egyes emberek szervezete nem reagál megfelelően az adott egyébként abszolút sikeres gyógyszerre és miért vált ki olykor komoly mellékhatásokat, olykor pedig miért válik teljesen inaktívvá. A megoldás erre igazán érdekes, ugyanis arra jutottak a szakemberek, hogy némelyik ember olyan jellegű enzimmel rendelkezik, ami kissé eltér a normál enzimektől és ezért abszolút máshogy képes reagálni a szervezete egy adott gyógyszerre, mint azoknak az embereknek akiknek a ”normál “ enzim készlettel rendelkeznek. Abban az esetben, ha eltér ez az enzim, bizony előfordulhat, hogy a gyógyszert túlzottan gyorsan, vagy éppen túlzottan lassan bontja le a szervezetünk, így vagy abszolút nem képes kifejteni az adott gyógyszer a hatását vagy nagyon eltérően reagál rá, mint ahogy azt egy másik esetben tenné. Tulajdonképpen a farmakoegnomika azokat a géneket tanulmányozza, amelyek azért felelősek, hogy a specifikus enzimeket kódolják, ez alapján tudják a szakemberek eldönteni, hogy az eredmények alapján az adott gyógyszer dózisát emelni vagy éppen csökkenteni érdemes egy adott személy esetében, vagy esetleg nagyon specifikus esetben mivel az illető szervezete képtelen befogadni a gyógyszert egy teljesen másik opcióra váltani.

A farmakoegnomika, avagy a mai orvostudomány specifikus gyógyszeres kezelései

Alapvetően az orvosok úgy írják fel a páciensek számára a gyógyszereket, hogy egy megadott standard alapján lövik be a megfelelő mennyiséget, mely függ nemtől, súlytól, magasságtól és életkortól. Ezen a skálán haladva határozzák meg az alap dózist, majd az esetlegesen ezek után történő mellékhatások alapján határozzák meg, hogy csökkentség vagy éppen növeljék a dózist, vagy extrém esetben teljesen álljanak el a gyógyszer szedésétől. Illetve bizonyos jellegű gyógyszerek alkalmazásánál vérvizsgálatot is kérnek az orvosok, hogy annak az eredménye alapján tudják meghatározni az adott dózist. Ennek köszönhetően az orvos abszolút egyéni gyógyszeres kúrát tud a páciensének kigondolni, ami alapján egy sokkal hatásosabb gyógyulási folyamat indulhat be, melynek eredményeképpen hamarabb meggyógyulhat a páciens.