Mit tud a céklalé? És mit nem?

Félreértett céklalé

A cékla sok helyen még mostohazöldség a kertekben, pedig az egészségre gyakorolt hatása azóta igaz, mióta létezik ez a gyökérzöldség. A céklát fogyaszthatjuk nyersen, sütve, vagy akár ital, vagyis céklalé formájában. A termesztése sem egy nagy tudomány: egy sornyi elvetett magból ősszel akár két taligával is betakarítható. Ráadásul a tárolása sem nehéz, mert sokáig elvan a hideg pincében. Tehát akár tavaszig is kihúzhatjuk az őszi takarmánnyal – kivéve, ha annyira rákapunk a cékla ízére, hogy naponta rájárunk a készletre. De ebben az esetben sincs baj, mert a családi gazdaságoktól vásárolt céklalé hozza az otthoni ízeket és minőséget. Tehát, ha valaha azt tanácsolták nekünk, „együnk sok zöldséget”, akkor azt habozás nélkül fogadjuk meg. A céklalé egy jó példája annak, hogy a zöldségeket nem csak nyersen vagy köretként lehet fogyasztani, hanem frissítő italként is. Ha pedig az ízét nem szeretjük, gyakorlatilag bármely más zöldséggel és gyümölccsel megspékelhetjük ezt a zöldséglevet.

Mi a baj a túl sok céklalé fogyasztással?

Mielőtt ódákat zengenénk a céklaléről, nézzük meg az ellenjavaslatokat. Kontrák nem csak a cékla esetében vannak, hanem minden olyan élelmiszer esetében, aminek hirtelen megugrik a népszerűsége, azért, mert megkapják a szuperétel titulust. A céklának is van mumusa, de nem kell aggódni, mert biztonsággal fogyasztható a későbbiekben is. A lényeg a mértékletességben van.

Na de miről is van szó? A gyökérzöldségek sajnos hajlamosak arra, hogy felhalmozzák a nitrátot. Emiatt nyolc hónapos kor alatt nem is javasolt adni babáknak őket. A céklalé is tartalmazza ezt a nitrátot, ami egyébként az öntözővíz és a műtrágyázás során kerül bele a zöldségbe. Természetesen ez is a cékla származási helyétől függ, hiszen egy bio gazdaságban teljesen más előírások szerint termesztik őket. Az apropó tulajdonképpen az, hogy ez a nitrát-mérgezés a babáknál igazán veszélyes. A földbe az öntözővízen és a műtrágyákon keresztül kerül nitrát, ami aztán a növényben nitritté alakul, és megmérgezheti az egyéves kor alatt még védtelen szervezetet. A nitritek a vér oxigénszállító képességét befolyásolják, és methemoglobinémiának nevezett elváltozást okoznak. Ilyenkor a sejtek oxigénellátása csökken, akadozik. A mérgezés életveszélyes, de szerencsére ritka állapot, azonban nem árt megelőzni, így babáknak ne adjunk céklalét.

Az anafilaxiás sokk szerencsére igen ritka mellékhatás, de okozhatja a túlzott céklafogyasztás. Alapvetően a kialakulásának több más oka is lehet, és nem túl gyakori, de érdemes tudni a lehetőségéről. Tulajdonképpen egy allergiás reakcióról van szó, amely igen változatos formákban jelentkezhet, és gyakran életveszélyes állapotot idéz.

A mértéktelen céklafogyasztás emésztőrendszeri kellemetlenségeket is okozhat és elszínezheti a vizeletet is, különösen akkor, ha céklalé formájában vesszük magunkhoz. Tehát ismételten: fontos a mértéktartás!

Hogyan lehet ízletes a céklalé?

Ha már beszereztük a céklát vagy megrendeltük, irány a konyha! Ez a gyökérzöldség igazán markáns íze miatt nem vívta ki mindenki szeretetét, viszont annyira gazdag tápanyagokban, hogy érdemes kísérletezni vele. Előbb-utóbb megtalálható az a körítés, amivel megkedvelhető. Az alma-cékla-répa koktél igazi energiabomba, de például a cékla-eper-banán smoothie sem hangzik rosszul. Ezekből is láthatjuk, hogy gyakorlatilag bármelyik gyümölccsel és zöldséggel kombinálhatjuk, s persze az arányokat is saját ízlésünk szerint határozhatjuk meg. Amennyiben szeretjük a savanykás ízeket, csempésszünk bele narancsot vagy kiwit a répa mellé. Extrán egészséges lesz az italunk, ha chiamaggal is kiegészítjük. Ennyi lehetőség mellett a többi tényleg csak kifogás. A kis mennyiségű cékla is több cékla a semminél, s ne keseredjünk el akkor sem, ha elsőre még sem születik örök barátság.

És miért jó mégis a céklalé fogyasztás?

A céklalé méltán kapta a szuperfood titulust, mert minden mumus ellenére hihetetlenül gazdag tápanyagokban és nagyon finom is emellett. Persze nem hagyjuk itt ennyiben a dolgot, nézzük meg, mik is ezek a fontos vitaminok és ásványi anyagok, amelyeket a céklalé tartogat a számunkra.

A cékla vitamin- és ásványianyag-tartalma magas, főként káliumban gazdag, melynek köszönhetően vizelethajtó hatású, de A-, B- és C-vitamin-tartalma is kiemelkedő, melynek köszönhetően fontos antioxidáns-forrás. B9-vitamin-tartalma miatt jelentős a vérképző szerepe. Segít szervezetünk sav-bázis egyensúlyának helyreállításában, valamint a máj működését is támogatja. Kutatások szerint a rákos sejtek szaporodását is gátolja, és a daganatos betegségek kezelésében, megelőzésében is fontos szerepet játszik. Alacsony kalória- és szénhidráttartalma miatt diétázóknak is első osztályú tápanyagforrás. A színe mellett se mehetünk el említés nélkül: a vörös szín stimulálja az idegrendszert, javítja a keringést. Alacsony vérnyomás és energiaszint, valamint vérszegénység esetén is jó szolgálatot tud tenni, tehát ne habozzunk bevásárolni belőle.